Ez a látvány fogadott, mikor megközelítettük vonattal a magyar-osztrák határt. Milyen különös... ugyan Magyarországnak is vannak hegyei (Északi-középhegység, Bakony, Mecsek, miegymás), Ausztriának is vannak síkságai (Burgenland többségében lapossss), mégis nekem a mező, kevés fával, aranyló fűvel egyértelműen a hazámhoz, míg a zordabb hegyek a csipkés csúcsaikkal a sógorékhoz kötődnek. Az elme ugyebár sarkosan alkot véleményt - az enyém bizonyosan.
Nos hát, ennyi volt a két hét. Egyfelől feltehetném az unalomig játszott (szzzzép volt, jóóó volt, csak rövid volt, sállállá) lemezt, másfelől meg már az is csak halványan van meg a fejünkben, hogy melyik nap pontosan mit is csináltunk. Működik a kád-emlékezet: az ember agya bizonyos szempontból olyan emléktároló, mint egy kád. Ami kilátszik belőle, az a fejed, meg a lábad - tehát vagy az az emlék marad meg élesebben, ami régebben történt, vagy ami nagyon friss. A középen elhelyezkedő élmányek pedig mennek a lefolyóba. Érdekes, de valószínűleg igaz - pszichológia-tanulmányaim során hallottam erről, és többszörös ellenőrzés után is igaznak bizonyul.
Reggel pakoltunk össze, nagyon jó időzítéssel, semmi kapkodás, minden szépen kész lett. Ezidáig nem jöttünk rá, hogy bármi alapvető fontosságút otthon hagytunk volna. Dávid Gabihoz indult számítógépet vizsgálni, jómagam vezetni mentem. A tegnapi óra ugyebár elmaradt az oktató miatt - erre ma gyorstalpalón lenyomta a hiányzó anyagot két 50 perces tanegység keretén belül. Én (a butus) minderre csak akkor eszméltem rá, mikor közölte, hogy az időbeni csúszás ellenére a rutin gyakorlatilag ki lett végezve, és ha gondolom, jövő alkalommal mehetünk forgalomba. (????) Valamint hogy ő ugyan fázik a bölcsészektől és hasonszőrűektől, mert nem gyakorlatiasak és a mozgáskoordinációjuk sem túl életképes, de egész jól megy nekem a vezetés, és nem úgy tanulok, mint a többi. (??????????????????) Szóvalhogy pici májam hízott ma pár kilót. Node azt is le kéne adni azzal a plusz négy kilóval együtt, ami a vakációzás alatt mászott rám sokfogásos ebédek, vacsorák és ellenállhatatlan sütemények formájában. Ahogy jóapám megmondta: a teve is raktároz télire.
Most hát itt vagyunk megint, Richinek már vissza is lett küldve a latin gyakorlása - a változatosság kedvéért a gyermek ismét lebukott előttem, hogy másolta az egyes feladatokat, de már nem idegesítem magam rajta. Kap egy tesztet a következő találkozásunknál; ha azt ugyanolyan bravúrral oldja meg, mint a leckéit, akkor hajrá, felőlem szét is puskázhatja az agyát. De tartoik tőle, hogy nem így lesz, hogy nem lesz se bravúros, se szerencsés, és csúnya családi veszekedések leendenek még ebből Richiéknél.
Kultúra-téren ma minifalatok lesznek:
Versek - Nagy Zopán: Haikuk (egyszerre nem emészthető sok, itt)
Mondás - "Ha nem tusz egy jó szót szólni... akkor inkább ne mondj semmit!" (Bambi című rajzfilm, Tappancs szájából származó idézet)
1 megjegyzés:
Jó tanács: Tudom, hogy nehéz dolog, de próbáld meg nem felidegesíteni magadat a munkád miatt. Ez a tanításra is vonatkozik. Végeredményben nem a munkának, a munkahelyi élményeknek él az ember... ne hagyd, hogy ennyire magával ragadjon valami, ami ahhoz köthető. Törődni vele egy dolog, felhúzni magad rajta egy másik.
Ricsi gyerek pedig, ha nem is tudja pontosan, hogy mit csinál, de lényegében az az ő dolga. Te megteszed a magadét, és kb. ennyi. Ér ő annyit neked, hogy komolyabban törődj a jövőjével (attól függetlenül, hogy tanárként általánosan törődsz a diákok jövőjével)? Elvégre, arra ott vannak a szülei...
Megjegyzés küldése