... jóanyámnál legalábbis. Mert nekem már majd leragad a szemem, ő meg még mindig takarít. Vááá. Szégyen.
De talán érdemes azzal kedzeni, hogy mikor tegnap beállítottak, azzal fogadtam a népet, hogy "Érdeklődni szeretnék, hogy az NDK turmixgép, a kivehető ajtós, hogy megérkezett-e már?"
Ez egy igen ismert kabaré egyik idézete. És csak úgy hozátettem Dávidnak, aki kocsival hozta el a kiscsaládot Sopronból, hogy "Na, felhoztad már a kuka mellől?" És Dávid lement, és csakugyan fölhozott egyet. Mára meg is lett szerelőzve - reggel azzal kedztem a napot, hogy halott csótámyokat mostam le a turmixgép egyik részéről. A penge mindenesetre hiányzik, így nem tudom, volt-e értelme megszerelni... majd elválik.
Reggel elég nyökögősre siekredett a reggelizés, utána valami 11 táján érkeztünk meg a SoMaba. Sajnos eléggé ki volt fosztva, de még így is leltünk ezt-azt. Utána pedig irány a régi lakás, és nekifogtunk. Közben készült pár vicces fotó, bezabáltunk maradék makaróniból, énekeltünk a hihetetlenül jó akusztikájú lakásban össze-vissza, és azért a munkával is sikerült haladni. Holnapra ellenőrzés lesz, meg egy adag takarítás, és egy helyiség kifestése. És kész lesz, és jó lesz. Ahogy a tegnap megkezdett vacsora is kész lett ma végül, és még finom is lett. Csak Dávidnak kéne megérkeznie az esti kornyikáról, hogy elköltsük. De nem Dávidot, hanem a vacsorát.
Én meg csak ásítozom itten, és a megfelelő versen és mondáson próbálok gondolkodni. A szemem pedig próbál összefogni a gravitációval, és lecsukódni, miközben írok. Nem szép tőle.
Megvannak a versek. Most úgyis Verlaine születési fordulója van. Itt egy csokor vers tőle. És itt egy különös beszélgetés is, csattanós, Verlaine és Rimbaud között:
„...Soha többé nem írok. A világ túl öreg és nincs semmi új benne. Már
mindent leírtak.”
„De nem úgy, ahogy te le tudod
írni. Ragyogó tehetséged van!”
„Ez az én tehetségem.
Azt csinálok vele, amit akarok.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése