A vonat jött, az autó(vezetés) ment, a busz pedig hazahozott.
Valahogy így lehetne lakonikus tömörséggel jellemezni a mai napot.
Most, hogy Dáviddal huzamosabb ideig voltam együtt, ismét kiderült, milyen jól tudunk összeveszni 5 órán belül akár háromszor is.
Zavarja, hogy nem érdekel engem az iskolája.
Pedig... nincs mit tenni... tényleg nem érdekel. Herótom van a suliktól, és attól, hogy nyaggatni kell valakit, hogy csináljon valamit. Akkor inkább teszek rá magasról, és nyugodt a lelkivilágom.
Valamit valamiért, ugyebár... ki kérte, hogy járjon Dávid iskolába?
Én az ellenkezőjét kértem anno - hogy NE járjon. Ő akarta - megkapta.
Imígyen szólott N-i.
És van itt egy vers is, az út gazdagságáról. Minduntalan hajlamos vagyok megfeledkezni róla.
A költő mellesleg annak a Déri Balázsnak volt nagy kedvence, akitől szintén idéztem már - s ma épp ebbe a versbe botlottam bele. Egy idő után a vikág tényleg kisebbnek tűnik a kelleténél.
Bár aki magában is el tud veszni, annak nem kell félnie, hogy köré zsugorodik a világ. (Jé, ez még mondásnak is beillik - legyen hát).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése