2013. március 1., péntek

Megtérés - meg hát

Valóban kicsit sok volt tegnap a jóból - az utolsó emlékeim még megvannak arról, hogy Dávid valami piacot emleget, amit meg kéne majd nézni, én meg mondom, hogy jól van, majd... de ekkor már vízszintesben voltam egy ideje.

Pedig a tegnapot szépen, derekasan végignyomtam. Ráadásul ugye csak ketten voltunk a főnökkel, Ági kétnapos szabadságra ment. Ez ilyenkor azt jelenti, hogy a három ember munkáját látja ek kettő. Hogy még szebb legyen, el kellett ugranunk az egyik ügyfelünkhöz Sopronba, gépet beüzemelni. Odaértünkéztünk, volt némi vacakolás előtte a GPS-szel (mikor kölcsönkaptuk, Dávid beállította, hogy ne menjünk fel az autópályára, és ezt a beállítást bizony törölni kellett), utána a gép becipelésével. Végül persze minden jól jött ki, elnéztünk az ügyfél kisboltjába, kaptunk egy adag sütnivaló kolbászt útravalónak.

És este még számlázni kellett, és ha már megírta a feladatot, amit összeállítottam, azt is le kellett ellenőrizni. Azt a lapot el is hoztam magammal, olyan szép, aranyos szó van rajta, hogy "mennyünk". Egyszer még magyar mint idegen nyelv-tanár leszek... Meglehet, viccesebb, mint az összes többi tanárság együttvéve.

Ma meg... huhhh. Reggel Dávid blogbejegyzésével kezdtem. Azt a részt, amikor arról ír, nem tudja, mit is csinálunk a főnökkel olyan sokáig az irodában ketten, megmosolyogtam... néha mi magunk sem tudjuk :P De élvezzük. Na, ez talán elég kifejező volt.

Pénteknek nem volt túl vészes a nap, most meg már ekszo van. Véglecsengése a hétnek. Talán ezért nincs kedvem mozdulni semerre, és csak bújok itt az ágyban a paplanok közé, utcai ruhában, kézmosás után is koszos kézzel, és végtelenül elcsigázottnak érezvén önnön magamat. Noha nem volt vészes a hét, sem túl vészes ez az élet sem. 29 éves létemre bírhatnám jobban is a strapát. Főleg család nélkül, ugye.

Dolgozatírás ma végüé mégsem volt, pedig felkészültem derekasan, reggel begépeltem mind a három oldalt. Csak mivel Dávid ma szabadnapos lett délután, muszáj volt kihasználni az időt arra, hogy a költözős kölcsöndobozokat visszaadja a főnöknek, ha meg ott volt, nem lehetett még egy órát ráhúzni a délutánra, hogy "de itt még dolgozatot kell írni". Majd kedden... ez most így jött ki.

Előtte viszont ettünk közösen sült kolbászt (ez a tegnapi ajándék kóstolóból volt), volt hozzá paradicsomsaláta (ezek elkészítése rám hárult), meg ropogós kenyér. Meg sajt, ami nem kellett senkinek, és kóla, amiből bőven fogyott. És csoki, és szőlő - no ezek már végképp nem fértek a gyomrunkba, így is túl sok kolbász lett kisütve. Nyami. Holnap végre főzök... vagy legalább megpróbálok.

Mondást most kreáltam kint... meg is osztom. Éppenséggel a nyelvvel kapcsolatban alkottam meg, és nem mondás, hanem afféle bölcselkedő gondolat, de ide tán megteszi. Valahogy így volt:

"Amikor a nyelvhelyesség a megértés rovására megy, az már baj.... máskülönben a nyelv egy rugalmas valami. Ember alkotta dolog, és mint ilyen, hibás, gyarló és múlandó, akárcsak mi. De csak emiatt nem dobálhatsz benne mindent összevissza - törekedni kell arra, hogy a gyarlóságát ellensúlyozzuk, és létrehozzunk valami állandót is."

Vers téren finneket fogok lesni, hátha találok valami költőnőt, aki a fjordokon nevelkedett. Valakit, aki olyan hókadt, mint én.

...

Nos, valamit találtam, de sem azt nem tudom, hókadt-e a szerzője, sem azt, nő-e vagy férfi az illető.

Alaston nelirivinen
 
Metsä käsissäni,
Taivas silmissäni.
Jalanjälkesi kuivissa lehdissä
Kämmenesi taivasta kohti. 

Valami ilyesmi, a fordító szerint:


Meztelen négysoros

Erdő a kezemben,
Égbolt a szememben.
Lépések, száraz levelek
Tenyérrel az ég felé.

Ez a legjobb benne... tenyérrel az ég felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése