2013. március 25., hétfő

Tegnap inkább aludtam

Sajnos van olyan szint, amikor már inkább csak befekszem az ágyba, és ágyő blogolás, mosás, főzés - kell az az alvás néha, és kész. A hétvégi rohangászás, a kirándulás meg a vezetés valószínűleg elemésztették az energiatartalékaimat, és azért még mostanra sem töltekeztem föl eléggé után pótlásból. Teregetés reggel, főzés reggel, még egy fogmosás erejéig össze kéne szednem magamat és kievickélni a fürdőszobáig - de nem lesz könnyű, mert a takarón kívül bizony hideg van, hiába fűtünk.

Megint tél lett egy pillanat alatt, pedig már elbücsüztattuk egyszer-kétszer. Igazából nem is bánom - ha kellőképp felöltözik az ember, nem lehet kifogása ellene. Szp, hideg, letisztult idő. Pusztulnak a korán érkezett rügyek, gólyák, barkavirágok... igen, szép. Kegyetlenül szép.

Egyedül voltam ma bent, és kivételesen nyugodtan telt el a nap. Még rántottát sütni is volt időm, és egész nap éheztem kicsit, noha vagy 4-szer ettem. Éhenkórász fajta az N-i, össze kéne szűkíteni a gyomrát kicsire.

A szemem pedig megint küldi magát lefele.

Magasztos, fennkölt verset akartam, valami földöntúlit, úgyhogy így kerestem magamnak napi betevőt: óda. Erre kaptam egy hús-vér József Attilát. Ha már kaptam, továbbadom.

Valahogy szomorú ez a vers, pedig nincs benne élesen a szomorúság. Kicsit olyan, mint én.

Meg van itt egy furcsa Jane Austen-mondás is - nem tudom, igaz-e, vagy csak hangzatos.

A büszkeség inkább azzal függ össze, hogy mi a véleményünk önmagunkról, a hiúság azzal, hogy milyen legyen rólunk mások véleménye.

Az biztos, hogy másról mindenki nagyon hamar tud ítélni, pár mozulat, pár szó, és meg is kapjuk a kis fiókunkat. Végzetes hibák esnek meg úgy, hogy az ember fiókokat alkot, és embereket pakol bele. Valahogy mágnesesek ezek a fiókok, és a figurák, akik egyszer belekerülnek, csak nagy erőfeszítések útján szabadulhatnak. Tapasztaltam a magam bőrén eleget, de látom másoknál is. Elég nehéz ügy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése