2012. május 10., csütörtök

Az nagy érdekességeknek nemrövid tárháza

No, akkor fáradtság ide, rendetlenség meg Dávid nyamvadt Harry-Pottere oda, én most szépen összegyűjtöm a két napi Magyarországon tartózkodás élményeit.

Kezdve azzal, hogy az a hat euró, amit Bécs megközelítése céljából fizettem ki (ott vesz fel a főnök rendszerint, kocsival), vissza lesz fizetve keményen, ha megtalálom a jegyet a lomhalmazban. Főnökúr jól vezet, és mint ma kiderült, azt kedveli, ha a hölgytárs a társaságában nem beszél sokat. Akkor lehet, hogy nem ártottak azok a hosszú szünetek, mikor csak a sülthal-effektust imitáltam. A beszédtémák, mikor épp adódtak, így alakultak: politika, elnökválasztás franciáéknál, iszlám, terrorizmus, rasszizmus, zsidók, világháborúk előzményei, következményei, okai, céljai, megint zsidók (mint áldozatok persze), filmek ebben a témában. Témaváltás Magyarországra érve - Húsüzemek. Így, nagy H-val. Emitt egy bezárt, amott egy megnyílt, itt is dolgozott a főnök, ott is dolgozott... vagy öt hely mellett elmentünk, ahol annak idején valami kis húsfeldolgozó megvetette a lábát, és felsorolt még legalább ugyanennyit. Budapestre pediglen szépen becsorogtunk, és jött a gigaméretű dugó, fél-dél-tájban. Na, ha már Andrássy út, akkor Terror háza, és még újabb fincsi témák: kínzóeszközök az ókorban, a középkorban, újabb korokban, első éjszaka joga... Na itt sikeresen áttértünk emelkedettebb vizekre (bár annyit meg kell jegyeznem, hogy a brutáltémák feléért igencsak én voltam a felelős - és tényleg érdekeltek is). A latin nyelv oktatása, tanulása, meg hogy a főnök megbukott anno latinból. Meg másból is, mert gyűjtögetős típus.

Ja igen, volt szünet is, még BP előtt, a szokásos folyóügyek és a szokásos kávé, nekem a szokásos kakaó végett. Többedszerre iszom kakaót, vagy forró csokit, tejszínhabbal, a kollégák meg vidulnak rajtam. Nem tudják, mi a jó... Amit megisznak, az az üres hosszúkávé, naponta többször, tejjel jól felöntve. Ha valamilyen formában nem iszom meg a kávét, hát ez az.

Debrecenbe kéne menni, tartja végül is a mondás, úgyhogy enyhe késéssel megérkeztünk.
A helyről annyit, hogy mintha időutaztunk volna egyet, valami olyan korba, mikor én gyerek voltam - a házak, az utak, a buszok, az autók, még a boltok elnevezése is... tiszta retró ez a hely.

Ott várt egy ügyfél, meg egy művészlélek Misi, aki a magyarországi "telephelyünk" egy szem vezetője, emellett kellemes hangú, nagy kék szemű köpcös úriember, szerelői ambíciókkal, sokéves húsfeldolgozói múlttal és emellett olyan rajzoló-festő készséggel, hogy kalapot lefele. Van egy remekbeszabott karikatúra nálunk az irodában a főnökről, amint egy motoron ül, és hatalmas a feje, minden szempontból. Na, az is Misi műve. 

Munkára fel, angol nyelvű használati utasítás van, más nincs, dejó. Gép, másik gép, egyik megy, másik csak félig. Hibakeresés ezerrel, hatszor átkötötték az urak a fázist, aztán a telefonos segítség nyomán kiderült, hogy egy kis fekete kapcsoló átkattant a szállításkor, azért nem kevert a drága masina. Beüzemelés, hatvan kiló hús meg hatalmas mennyiségű fűszer öntődik a tartályba. Darál, kattog veszettül a kis újonc - de sajnos kiderült, hogy túl szoros volt egyes karok között a távolság. Szóval ezek a keverőkarok szkanderoztak odabent, és az erősebb szépen legyűrte a gyengébbet, szó szerint, jó pár fokkal. Lakatos úrhoz el, ő csak ránéz, elkapja, húzza-tolja, levágja-csiszolja, tíz perc profi munkával megmenti a napunkat. 

Visszaérkezés után már csak az egyik forgásirányban jött az a gyanús kattogás - lehetett volna még nyisszantani a szkanderozó karokból... nem baj, csak óramutató járásával megegyezően nem szabad vele keverni, míg a következő nyesést meg nem kapják a forgantyúk.

Papírozós-tolmácsolós rész is volt, meg életem első közvetlen közelről látott kétszáz és ötszáz eurója... szép, zsíros látvány. Utána az egész napos futkosás és nemevés méltó befejezéseként vendéglátás a végülis elégedett ügyfélnél, aki mellesleg Szent György Lovagrend-tag, és harminc éve házas. Kalap, kalap. Bableves gazdagon (N-i a zsíros falatkákat egy óvatlan pillanatban szépen visszacsempészte a nagy tálba), franciasaláta, sajttal-sonkával töltött pulykaszeletek rántva, zöldségköret, meg kóla. Nemzabál, kultúráltan fogyaszt. Utána főnökkel húzás Hódmezővásárheyre, indulás nyolc után, két és fél óra út, nagy fék egy felis felix (avagy szerencsés macska) miatt, nem hányunk, nem alszunk el, mondom NEM! Na azért... pedig utóbbiaknak nem sok híja volt. Böszme hotelszoba, mindenütt a gingko biloba levélmintája, elvégre a szállásunk erről a csudafáról kapta a nevét. Bárszekrény, sajnos fizetős, nemkellsemmi-spórolunk, WIFI nincs, osztrák mobilnet nincs, zutty az ágyba.

Másnap leosontam internetezni, a földszinti hallban elbújt egy szál számítógép a sarokba - így legalább a leveleimet láthattam. Richi-kölyök házi feladatán igyekeztem nem vinnyogva röhögni, néha sikerült is. A tanári munka számomra kihagyhatatlanul érdekes és élvezetes része a javítás. Egy heti vidámságot tud adni egy-egy kevésbé sikerült fordítás, hehe. Itt is volt ige főnévként ragozva, negyedik esetben (az meg mi???), ja és "római városok készletei, melyeket a gallok nem tudnak távoltartani". Aha. Haha.

Reggeli, nemzabáááál nagyot az N-i, mert utána kocsikázás jön úgyis. Finom rántottát leltem, nekem még jutott is belőle, utána huss, elfogyott. Banán is volt, banánjoghurt is, de az egyik legizgibb része az egész kétnapos útnak mégis az volt, hogy megtanulhattam a reggelizőasztalnál egy újabb elegantos szalvétahajtogatós módszert. Hát, ennyit a motiváltságomról...

Szegeden az üzemben nem egészen 10 fok volt, és mindenütt hússzínű trutymók öntődtek naaagy tölcsérekbe, aztán becsomagolt szalámikként kerültek elő. Nagyon érdekes ám belülről egy ilyen hely... csak épp semmit nem szabad megkóstolni se, mert fenékbe rúgás jár érte. Összetegeződtem legott az ügyinntézős kis hölggyel, hihi-haha, kedélyes asszony, kaptam tőle tejeskávét.

A szerelés (persze hogy) nem ment simán, bőven túlhúztuk az üzemi szünetet, de végül csak belefért, csak elindult, forgott, pépesített böcsülettel az áru. Ebéd: pizzaszelet a közeli Tescoban - gimis végzősként voltam ott utoljára. Boci Tejivó, Dóm Tér és társai kimaradtak, így jártunk.

Hazafelé vagy nagyon elege lehetett belőlem meg a vezetésből a főnöknek, vagy titkon szeráfok húzták alattunk az utat, mert bőven szintidő alatt eljutottunk Wiener Neudorfba. A témák is derültebbek lettek, Tenerife népzenéje szólt magnókazettáról, én meg mindenféle hülyeséget kérdeztem, hogy ne nekem kelljen kérdésekre válaszolni. Megtudtam, hogy majdnem egy 52 éves hölgy lett a munkatársuk helyettem, csak aztán jöttem a kitűnő bizikkel, a latintanítós múltammal meg az erős kézfogással, és kiütöttem szegényt. És biztos, hogy hülyeség, és nem is változtat gyakorlatilag semmit és semmin, de lelkifurdalásom van emiatt a hölgy miatt.

Hát, a vége össze lett ugyan csapva, de ahogy a bejegyzés hosszát elnézem, ez nem is baj. Ma meg a szokásos ment, megrendelések, telefonok, Dávid kínaija ebédre. És lemaradtam egy Farmville-es jutalomról, amiért ilyen sokáig nem voltam netközelben. Világvége ez, én mondom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése