2012. május 21., hétfő

Jókedv, barnamedv

Utóbbi csak a rím kedvéért, na. Eddig egy recept leírásával szenvedtem, és most egy "receptcsere" nevű továbbküldős játékban veszek részt, aminek az a lényege, hogy kapj és adj recepteket. Hát... meglátom, mennyit kapok. De majd adok, ami épp eszembe jut.

Képek majdmajdmajd, holnap későn érek haza, mert minimum hétig a Richi lesz nyúzva latinból. Még nem is Farmville-eztem egy jót most este. Egy adag káposztás cvakkadli viszont legalább kész van.

Valami olyan rémlett föl bennem, hogy lehetne élvezetes, kreatív hobbivá alakítani a főzést, úgyhogy ezen a héten KÁPOSZTAHÉT van. Aztán majd lesz túrós hét, meg tojásos hét, meg majd nemzetek hetei, és mindezt én fogom előadni. Persze, csak ha Dávid mosogat, mert ha már egyedül főzök, akkor ehhez nem én fogok még edényeket maszatolni is.

Ma reggel azzal dobtam fel a fujjdehétfő-jellegű napot (egy ideig így éreztem magam, pocsék is volt az a reggeli időszak), hogy nekiálltam megpróbálni spontán disztichonokban fogalmazni. Tudja maga, mi az a disztichon? Ha nem, ne is olvassa tovább ezt a blogot, bárdolatlan elme! Na... izé, jöjjön vissza, elfogy a közönség.

Naszóval tattara-tattara, tattara-tattara, tattara-tarra,
 pam-pararam-pararam,   pam-pararam-pararam.

Ilyen ritmusban kellett, hogy jöjjenek a gondolatok, és hát nem olyan megfogalmazásban, amilyet az utca embere használ, hanem emelkedett stílusban.

Két dologra jöttem rá:
Az egyik, hogy ez nagy móka, és némi gyakorlással egész gördülékenyen megy.
A másik, hogy csupa hexameterben sokkal könnyebben tudok fogalmazni, mintha a kis sánta pentameterek is ott lábatlankodnak.

Egy volt tanár élete biz csupa izgalom, nemdebár?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése