Leginkább Dávid számára, aki jelenleg háromféle idegen nyelvvel küzd odakint. Lelkesen be is számolt róla az imént telefonon, hogy franciáról fordított németre.
Itthon jómagam belebolondultam a cirill betűkbe, mivel jóanyám megmentett pár könyvet az iskolai könyvtárban az enyészettől, és hát két orosz nyelvű is otthonra lelt. Hát kérem, úgy olvasok, mint mikor ötévesen tanultam - lassan, szépen elnyújtva a hangzókat addig, míg a következő jel értelmezéséig eljutok fejben. Élmény ez, olyasmi, amire szerintem minden nyelvtanárnak szüksége lenne mondjuk évente - emlékeztetőül, hogy nyelvet tanulni nem olyan egyszerű, mint ahogy az az ő fejükben benne van.
Most meg angoloztunk Gerivel, egy hülye teszt alapján nekem felsőfokú vizsgát kéne tennem (a teszt csakugyan hülye, ennyi erővel egy középfokús is menjen csak profiknak való nyelvvizsgára, aztán szépen perkálja a pótdíjakat). Az öcsém tetsztjei viszont meggyőztek arról, hogy bizony messze vagyok én még attól a felsőfoktól, és ahogy elnézem, messze is maradok - nemigen motivál semmi, hogy fejlesszem a meglévő angolomat. Túl sok új nyelvet kell még elsajátítanom, hogy a régiek tökéletesítésével is foglalkozzak még mellé. Végülis 16 nyelv a cél, valahol ezt tán már le is írtam. Csak győzzem betartani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése