Nagy izgulásos várakozás előzte meg a tegnap estét, végre egy jó hely, ahol lehet táncolni ugye. Hát kérem... a Kuhstall (tehénistálló) csakugyan olyan hely, ahol lehet. Persze leginkább ketten, és leginkább boogie woogie-t. És az is kiderült, hogy valószínűleg ez ugyanaz a tánc, amit még rutyutyunak kereszteltem el z eddigi két diszkózós élmény kapcsán - az a tánc, ami gyakorlatilag három-négy lépésből áll, és majdnem minden zenére ezt táncolják, ritmustól és hangulattól függetlenül.
Szépen odaállítottunk még az ingyenes belépés idejében, Dávidnak, mivel később érkezett, az énekkar után, 5 euró volt a bejövetel díja (lehet, hogy már meg is bánta...). A tánc kb. fél tízkor el is kezdődött, kb. úgy, hogy a DJ betett két laposabb zenét, és nem történt semmi, majd betett egy tipikus boogie-s zenét, erre föl megtelt párokkal a parkett. Na most: nekem tegnap az alaplépést mutatta meg a főnök, és arról volt szó, hogy Ági barátnője, a Brigitte nevű tánctanár majd jól elmagyarázza, hogy is van ez. De Brigitte kifejtette, hogy egy alapkurzus három hónap, és egy egyáltalán nem egyszerű, úgyhogy ennyit a helyben tanulásról. Ezzel csak az volt a gond, hogy a kevés hely és a minimum 10 éve összeszokott párok mellett én nem akartam Dáviddal bénázni, mivel mi párosat egy-két elvetélt keringőn kívül sose táncoltunk, tánciskolába nem jártunk, semmi efféle előképzettséggel nem rendelkezünk.
Erre meg Dávid berágott, hogy egy órát vezetett elég hullafáradt állapotban csak azért, hogy táncoljunk. Valószínűleg a többiek (tehát Ági kolléganőm, Adri, akinek a helyén dolgozom most, Brigitte, és a hébe-hóba feltűnő mindenféle népek) mind azon szórakoztak jókat, hogy ott egy pár, és a fiú (akinél Adri, mikor még nem tudta, hogy ő Dávid, szúrósan megjegyezte, hogy "Na ott meg ellopták a tévét", szegény, szégyellte is magát utána...) idegesen járkál, otthagyja a lányt, visszamegy, szemet villogtat dühösen, szónokol egy sort, és ez kb. három-négyszer megismétlődik. A jósors meg a DJ végül megkönyörültek rajtunk, és jöttek jó kis lötyögős számok, amikre még ezek a boogie-tejen felnőtt osztrákok sem tudták már járni a rutyutyut. Erre azért belendültünk, és hárman-négyen kört alkotva roptunk egy kis budapesti risza-félét. Lassú számok is jöttek, lehetett romantikusan egymásba gabalyodni, tehát ez a része nem is volt rossz, tarthatott volna tovább. Dávid torkán lecsusszant egy Amaretto likőr, biztos az is tett a jó ügy érdekében. Aztán ismét jött a boogie-részleg - akkorra azért már beszéltünk annyit, hogy lenyugodjunk, és hogy világossá váljon: ilyen helyen összetanult koreográfia nélkül bajosan rúghat bárki is labdába, aki pedig egyedül kezd el riszálni valamit, arra nagyon ferde szemmel néznek. És ez még Bécs közelében van, nem a "vidéki diszkók" egyike...
Aztán kettőkor kocsiba be, és álmos, szemlecsukódós (Temegmicsinááász??!) vezetés egy órán át haza. Valamiért nem volt kedvem még részletes beszámolót is írni...
Ma egyig alvás, szép összegek élelmiszerboltokban való elköltése és némi könnyed sültkrumplis-nyársoncsirkés-zöldsalátás vacsora mellett pihentünk ki kockamód (= én kezemben lptop, Dávidéban e-könyv-olvasó) a tegnap élményeit. Holnap azért valószínűleg aktívabbak leszünk, mert a romhalmaz eltakarításán kívül más feladat is jut: Dávid délelőtt is, délután is fellép az énekkarával. Na, megyek a jól megérdemelt Eco-s mesémért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése