Először gondoltam úgy, hogy érdemes lenne kipróbálni a főnökék által gyakran fogyasztott készételt. A főnök a helyi szerb konyhából szokott hozni magának igen-igen gyakran ebédet, és Ági kolléganő is kb. a hét 3 napján él az alkalommal. Az eddigi tartózkodásom oka főleg az ilyen ételek ára... 5,50 euró egy nem is túl kiadós adag étel, kis leves, meg valami második. DE. Ma valami Kartoffellauchlaibchen volt előirányozva, amiből kb. azt vettem ki, hogy krumplilángos-féleség, hagymásan. Az pedig már megérdemes egy kóstolást.
Jelentem, nem bántam meg. Egyrészt kivételesen nagy adagot adtak, két kb. tenyérnyi krumplipogácsát, és a belsejében nemcsak hagyma volt, de szalonnadarabok is. Ehhez jött előtte a leves, hozzá a fokhagymás szósz, és én azért a biztonság kedvéért még némi saját salátát és paradicsomot is fogyasztottam hozzá. Hát, estig nem voltam éhes. Ági ugyanezt kérte, de egy krumplipogi után feladta. Ezek a nők...
Este pedig némi beszélgetés-kezdemény arra indította Dávidot, hogy megkérdezze, mit szólnék egy esti sétához. Az esőben. Tízkor. Persze hogy mentünk, jól megáztunk, és hosszú idő után egy JÓT beszélgettünk. Olyat, amikor az ember nem az aznapi nyűgöket meséli el, meg a terveket, hanem hogy mi van, mi lesz, mi legyen, mi lenne, ha... Dávid szépenh megfogalmazta például, hogy az ilyen naaaagy emberi bölcsességek, hogy "megszoksz vagy megszöksz", nem eszközként vannak vele, hanem teherként a hátán.
Most pedig szépen lefekszünk aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése