Tegnap, délelőtt és koradélután: munka. Eleinte kevés, utána beindult az élet, fél egyig van a munkaidő, kettőig dolgoztunk. Utána a főnök még meg akart mutatni egy a 20-as években épült, nívós fördőt, és meg is tette. És csakugyan szép volt, a hölgy a portánál beengedett minket körülnézni, a nagy falfestményen az egyik messzirenéző figura a fiatal Orbán Viktort idézte föl bennem - legalábbis valami hasonlót, mert fiatalon Orbánt én sose láttam. Dávid meg jól meglepett, mert kint várt a pályaudvaron.
Tegnap, délután és este: az elúszás miatt aztán igen kapkodósan sikerült összehozni a tervezetteket, név szerint:
- gofrisütést
- pudingfőzést a gofrihoz
- kókuszgolyókészítést (utóbbit Dávid művelte, jobb híján segedelem nélkül, nagyonis finomra)
- készülődést, vásárlást, elindulást
És odaértünk, puccosan, rendesen, süteményesen. Jöttek szépen a többiek is, annyian lettünk fél óra alatt, mint az oroszok. Mégpedig az orosz sáskák, mert ezek a népek úgy eltüntettek minden étket (noha jó sokan hoztak ezt-azt), hogy nem is sikerült jóllakni - igazából pár Soletti nevű sósrudat, kb. fejenként 3 kisebb süteményt, meg chipszeket tudtunk enni - most is belekordul a gyomrom, ha rágondolok... Ellensúlyozásnak volt bőven ásványvíz, almalé (pont ilyeneket nem iszik a szerző), no meg bor. Vörös, iható fajta. Abból kompenzálásnak lecsúszott a torkomon pár pohárka... Egyet a Tourdion-nak, mert az bordal, ahhoz mégis dukál. Egyet a Tavaszi szél előtt, bátorságnedűnek. Végül Dáviddal ketten, némi énekkaros segítséggel levezényeltük a nótát, és egész szép kis sikert könyvelhettünk el magunknak. Mondjuk a hangom eléggé mutálósat játszott, néha szépen elment, majd visszajött, megint el és megintcsak vissza. Többtényezős probléma volt szerintem, mert
1. fáztam
2. járkáltam éneklés közben össze-vissza, ez elvette a levegőmet, ami az énekléshez kellett volna
3. némileg még így is izgultam
4. előtte már alaposan adtam a hangszálaknak.
Nem mutálok, na. Dávid se, de olyan rekedt lett a végére, hogy sejj. És jódlival is próbálkozott a nép, de EZEK az osztrákok nem tudnak. Igen, osztrákok, igen, nemtudnak. Nemértem... legalább pár tökösebb úrfi kivághatta volna a rezet.
ÉN viszont mintha jódliztam volna. Legalábbis két dalnál eléggé olyan volt a stílus... node szerencsére nincs róla felvétel. Róluk van. Meg fénykép is. Éééééén kérem, én ott se voltam hivatalosan. Az a visítós rózsaszínszoknyás az élbojban, a gitár- és harmonikakíséret közvetlen szomszédságában, na AZ biztos nem én voltam. Ugyanmár.
Még szocializálódni is sikerült, pár embörrel szóba elegyedtünk. Ott volt pl. a francia kórus vezetője. Merthogy: mikor Dávid kint volt az énekkarával Franciaországban, egy kórus volt a partner, és ebből a vezető most szépen eljött, meg még pár Katrin-rokon. Katrin (vagy inkább Catherine) eredetileg francia, de osztrák családba beházasodott hölgy, ikergyerekekkel, akikhez az apjuk osztrákul, az anyjuk franciául beszél. Csudaizgi. És nagyon szimpatikus, kedves jelenség, tudja a nevemet - na az már valami.
Szóval ezzel a francia énekkarvezetős hölggyel csacsogtunk vagy fél órát. És ő, Katrinnal ellentétben, nem tud németül. Angolul igen, de valamiért azt is hanyagoltuk. FRANCIÁUL BESZÉLTÜNK. Na most, Dávid tanult franciát a gimijében, én meg egyszer beleszagoltam egy francia kezdő nyelvtankönyvbe - ebből raktuk össze az ehhez képest igen gördülékeny társalgást. Én lelkesen javítottam ki itt-ott Dávidot, a nemlétező franciámmal. Közben párszor meg is jegyeztem, hogy nem beszélek franciául. Az ilyen élmény mindig fel tud dobni.
Volt más is, osztrák pár, járnak máshova is énekelni. Énekelnek ezt azt, Dana-danát Bárdostól, efféléket. Mondjuk, amilyen siralmas az osztrák népdalok többsége (csöpögős, lassú), nem is csodálom, hogy másfele kacsintgatnak.
S utána hazaértünk, és miután azt a pársorost beblogoltam, még vagy 20 percen át pakoltunk Dávidnak. A végén én lefeküdtem aludni... Dávid mesélte, hogy kevéssel utánam jött ő is, és kérdezett valamit, mire csak egy fáradt ÁÁÁÁhhh volt a válasz. Én erre valami rejtélyes módon nem emlékszem.
Ma meg: Dávid fél öt után indult el, kis időre én is fölkeltem, de aztán zzzzzzzzzzzzzzzzz. Kilenckor piszkálódott valami postás lent, csörgette a láncokat, olyan volt, mintha a lakásban csinálná. Na, arra keltem.
Rutinjellegű SoMa és szintén rutinjellegű bevásárlás volt előirányozva mára, csak épp a jármű hiányzott alólam, így hosszabb és vesződségesebb volt az út. Végül kb. 15 kg többletsúllyal értem haza, de legalább megvan a jövő heti betevő. Leltem akciós, 1 eurós KIK-ruhákat, valami kekszelőgépet, egy jóféle vajszín kalapot... Meg egy jókora adag fonalat, lesz belőle csomózva, fonva, kötve, vagy tekerve-verve. Vagy mind.
Ennyi szorgosság elég is volt erre a napra, a maradék részét értelmetlenségekkel ütöttem el - olyanokkal, amiket csak akkor csinálok, ha tényleg sok időm van. Ma volt. Holnap nem lesz, egyedül kell kissé helyrerántanom a koszfészket. Lehet reménykedni, hogy emiatt este fáradtabb leszek, és kevesebbet firkantok, mint most.
Azokat a dalszövegeket mán meg le kéne írni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése