Ez a mai nap nem hagy nyugton - minduntalan meglep valamivel. Lehet, hogy csak a hét kezdete miatt van így... lehet, hogy én adtam az újdonságok alá a lovat, vagy Dávid távolléte, vagy minden, vagy semmi.
Az úgy kezdődött, hogy belebújtam a jóanyám által még a kedvenc magyar turkálóban levadászott nadrágszoknyába. Ez egy hamis darab, sötétkorall színe van, és a fodrokból, illetve a hajtogatásból bárki azt hinné, hogy ez egy szoknya - pedig nem, rövidnadrág ez, jóanyám megpróbálta felvenni felülről, és valahogy nem jött neki össze. Hihi. Aztán megvette, és olyan, mintha rám öntötték volna. Dupla hihi.
Ma meg a 38 fokkal riogattak árnyékban, ezért vettem magamnak a bátorságot és megjelentem benne a nyilvánosság előtt. Egész szép sikerem volt, főleg hazafelé - tikkadt pasasok legeltették rajtam a kandi szemüket. Szegények, ennél csak nagyobb örömük legyen az életben.
Szóval ezzel a szoknya-nadrággal, meg az új hét szelével, és augusztus huszadika kapcsán büszke magyar életérzéssel bevonultam a munkahelyemre, és alig csináltam valamit. Vagyis de. Mivel a főnökúr háromszor is kiugrott hosszabb időközökre, a nagy semmittevésben muszáj volt haladni a Farmville-es feladatokkal. Az egyikből már csak pár óra volt hátra, jól jöttek ezek a főnökel - N-igépez - N-iabbahagyja - főnökvissza szakaszok.
Ravaszul amúgy hordozható Firefoxot rejtegetek a kulcscsomómon lógó kis pendrive-on, szóval, ha visszakeresi, hogy mire kattintottam, sem talál semmit. Sajna, veszedelmes fajta vagyok, amikor használom az eszem.
Aztán megjött a nagy semmittevésben egy gép (bőrkeleszedős, használt = mocskossss), és átmentem csini veszedelemből súrolós maszattá. Legalábbis, ahogy a munkafolyamat végén kinéztem, az megért volna egy fotót. Szerencsére nem volt a főnöknél, én meg rendbetettem magam a csapnál.
Ja igen, pipáztam is. A főnökkel jó pipázni: olyan, mint egy angol. Míg 15 percen át tubákoltam, őkelme a legteljesebb csöndben három Times-nagyságú lapot olvasgatott. Meg szívta befele a pipafüstöt, mert azt szereti. Most kivételesen nem vagyok gonosz, tényleg szereti. Illetőleg a figyelmembe ajánlott két cikket, mindkettő tartalmas, érdekes volt. Ha tudná szegény, hogy virtuális farmon kaszálok békákat, és gyűjtök a szomszédoktól mit is... most épp szúnyogirtót... kell még 4..., szóval lehet, hogy nagyot csalódna bennem.
Volt még ez a konyhai verekedés itt. Szépen elkapom a tésztát, szárazon beleteszem a mély, biztonságos tálba. A tészta másik fele meg marad az Ikea-s tartókában, egyedül nem eszem annyit ugye... No, ezek ketten, a "tartós" tészta, meg a "tálas" tészta, bizony vicsorogtak egymásra már az elején is. Bár észrevettem volna! De nem vettem, ezért lelkem mély nyugalmával elhagytam a konyhát, hogy a fürdőben vizet vételezzek, forralni. A mosogató tele van, mint mindig, ezért onnan nem kényelmes. Hát, ahogy kitettem a lábam, ezek bőszen egymásnak ugrottak... legalábbis a csörömpölő hangokból csak erre tudtam következtetni. Mire visszaértem, már eldőlt a küzdelem... A tartó a földön, széttörve (még jó, hogy műanyag, nem szilánkosra tört, csak darabokra), a tál ugyancsak a földön, traumatizált száraztészta hevert mindenfele, megtört állapotban. Na mondom, szép kis csetepatét csaptatok itt, még jó, hogy az üvegtálak békés természetűek... meg hogy nálunk a földről is lehet enni. Főleg száraztésztát, ami traumatizálva van.
Amint látható, unatkozni nincs időm... már megint éjjes negyed egy van. A makaróni végül kész lett, és most éjfélkor elénekeltem a Himnuszt, meg a Szózatot is. Érdekes, de még olyan visszás helyzetben is, hogy kint élek "évek óta", valahogy hangulatosabb volt így egyedül énekelni, mezítláb, csukott szemmel a konyhában, mint sokszor annakelőtte énekkarostul, szépen felöltözve, emlékműveknél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése