2012. augusztus 22., szerda

Zizzz

Ez a nap egyszerűen ilyen volt, azelejétől a végéig. És még nincs is vége...

Pörgés reggeltől - beesek nyolcra, nyolc óra hét perckor (a telefon órájának tanúsága szerint) már csörög is. Levelek, számlák, befizu, kifizu, mizu mizu? Jöttek ma a bőrkézőért - mennyit hadakoztunk, amíg sikerült dűlőre vinni a dolgot... Erről szólt majdnem egy hónap, és ma vége lett. 

Előtte persze ötször hívtuk fel minimum szerencsétlen leendő vevőnket, ezáltal sűrűn gyúrva arra, hogy a telefonszámunkat a "Felnevedd" néven mentse el a többi közé. Én meg szépen kezdem megszokni, hogy a telefon is munkaeszköz. De akkorsem szeretek telefonálni. Azértsem.

Aztán ebédnél volt egy érdekes beszélgetés a főnökkel, aminek végeredményeként pontosan tudom, milyen embernek nem érdemes családot vállalnia. Ez amúgy nem a főnökre vonatkozik... inkább egyes felmenőire. Amit Ágitól meg saját sejtelemből eddig összeraktam, most egységes kép lett. S a kép, bárhonnan nézem is, inkább taszító, mint nem. Szokta is emlegetni, hogy nem volt szép gyerekkora - ott is hagyta, és hamar felnőtt. Fura, fura. Többet nem is írok róla. Azértse.

Végül némi tévelygés után befutottak a gépért, és a kezdeti bizalmatlanság ("rossz címet adtunk meg", "nem is lehet rendesen kipróbálni a gépet") szerencsére hamar oldódott. Persze, a magyar bizalmatlan, az osztrák meg nem. Tényleg nem, még Dávid mesélte, hogy a múltkor a kollégáira barnabőrű elvtársak simán rásóztak valami svájci bicskákat, mondván, hogy "alkalmi vétel", "minőségi", meg a szokásos. És nagyon hülyének nézték Dávidot, amiért nem vett svájci késeket... De nem vett. Azértse.

No, ami a kést illeti, ehhez a géphez penge is járt, négy darab, becsomagolva. Egy ötödik a gépben, egy leszerelhető alkatrészben. Az le is lett szerelve, főnökúr szépen beletette egy dobozba, én meg kezdtem rápakolni a csomagolós papírokat, védelem gyanánt. Hallom hátulról tulajdon főnökömet, amint félig németül, félig "magyarul" próbálja magyarázni, hogy nem szabad felülről belenyúlni, mert pont ott van a késpenge...

És persze már meg is vágtam magam. Kicsit mondhatta volna hamarabb is. Nézem, jé, csíp, vérzik, dejó, itt vagyunk az üzletelés utsó fázisában. Próbálom elrejteni. Ügyesen sikerül. Végül kezet fogunk az egyik mukival, már indulnának is... és akkor odajön a másik. Na, neki nem kellett volna odajönnie, mert addigra már nem tudtam hova rejteni a jobb kezem pirosát... lebuktam. Azértis.

Fent a főnök akart volna adni alkoholt - meg még mit nem? Max a számba, érzéstelenítés gyanánt.
Én lettem a vállalat ideiglenes hadirokkantja. Kaptam szép, nagy sebtapaszt, szegény főnök eléggé ijedt fejeket vágott. Nem állt jól neki.

Mostanra lejött a benti tapasz is, meg az is, amit ráokumláltam idehaza. Kissé fáj, de gyógyulni látszik. Rossz helyen van persze, lehetne a bal kézen is, de nem. Bőrkézőgép önköltségen letesztelve, drága vérem ontva. Azértis. 

Majd pediglen a szépséges naplemente, meg a hűde-élénk-lettem érzés hazafele. Azt hittem, a kis vérveszteség miatt, és tény, az első ilyen sérülés valami gyermeki büszkeséggel ruházza fel a nem vigyázó, gyermeki lelket. De kiderült, hogy beborult - és vihar előtt én mindig felélénkülök. Helyes villogás integetett sötét fellegek mögül, mikor leszálltam a vonatról. De nem akaródzott elég gyorsan odaérni, hogy jól elázhassak, kedvem szerint. Azértse.

Itthon bezzeg, miközben gitároztam a helyes kis hadisérüléssel, mindjárt kaptam kintről dörgedelmes kíséretet - bumm, brzzzzz, fffhhhhh - ilyen vokálok is voltak. Jégeső, óriási szél. Fölvettem videóra, de alig látszik valami, ez nem egy fotogén vihar volt, hiába énekeltem neki, hiába csalogattam. Azértse.

Mindemellett elkaptam estére kis családomat, Skype-on. A vége az lett, hogy tizenegykor köszöntünk el - nagydumás a magunkfajta, aki még nem találta volna ki. Egy jó kislány ilyenkor időben aludni megy... egy rossz, gonosz, megátalkodott N-i meg nekiáll krumplit főzni, rántott párizsit, meg uborkasalátát csinálni. Azértis. 

Meg azért blogolni is kő néha, mert más úgyse csinálja meg helyettem.Azért... is. Csakazértis.

Tényleg, már nem is nagyon rémlik az a 2X év, amikor nem írtam minden nap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése