A matematikai valószínűságet pediglen meg kell adni mindennek.
Annak is, hogy Dáviddal szétmegyünk, meg annak is, hogy nem. Annak is, hogy szét vagyok esve lelkileg olykor (konstans?), hogy nem tudom eldönteni, hogy mit akarok az élettől és mit nem (vagyis hogy ha már mindent akarok, akkor abból hogy lesz jó mese, heppienddel). Vagy hogy baromi tudatosan haladok valami felé, ami nem biztos, hogy jót tesz, de legalább biztosan rosszat. A matematikát, a valószínűséget nem szabad alábecsülni.
Azért valahogy majd lesz.
Más, felhőtlenebb téma: kerek egy éve vagyok a cégnél. Ez ma némi megünneplésre került, a várt módon... vagyis még jobban is. Igaz, a tegnap este (= éjfélkor) készült tekercs nem került olyan állapotba, hogy be mertem volna vinni, ezért itthon is maradt, node a bor... a bor, az kérem, megkapta a magáét.
Ági kezdte ebédnél, hogy ma bizony évfordulóm van. A főnök mondta, hogy tud róla, csak épp kereste az alkalmat, hogy valahogy ezt szóba is hozza. Én rákontráztam, hogy akkor ihatnánk valamit, úgyis ma van a főnök alkohol-böjtjének a vége is. Dehogy ő nem iszik, még 11 órán át. Ehh. Ági mondta, hogy nem baj, mi attól ihatunk akár, ott van a maradék bor a múltkorról. Én meg erre, hogy de én TROLLINGERT szeretnék inni. Főnök: na az bizony jó lenne.
Felpattantam, odaugrottam a táskámhoz, majd felálltamban közöltem, hogy amit én szeretnék, azt bizony meg is kapom, és letettem a Trollingert az asztalra. A hatás kb. leírhatatlan volt, a főnök meg valamiért úgy döntött, hogy akkor az a 11 óra inkább mégsem lesz megtartva. Erős, fűszeres Trollinger jutott, tényleg igazi borklasszis, nekem kissé túl száraz.
Utána jött még a főnök palacsintája (egy szójáték folytán kiderült, hogy mivel férfi által van készítve, ez inkább palicsinta, hehe), szépen betermeltük azt is, szigorúan az ebéd után. Ma, forduló révén, rekordmennyiségű csomag jött be, ment ki. Hét számla lett belőle... ennyi két-három nap alatt nem szokott összejönni.
Most este pedig (és ezt megnyugtatásul a nép javára) Dáviddal végleg elástuk a csatabárdot, és elmentünk a Mekkentőbe. Megittam az utolsó korty kólákat, és most jön a böjt, nekem. 40 nap... csak győzzem kibírni. És alkoholt sem, persze.
Aranyosi Ervinről eddig azt se tudtam, eszik-e, vagy isszák. Most már tudom, hogy szonettet ír, egy legalábbis itt van. Némi szolid naivitást érzékelek benne, node sebaj, ennyi belefér.
A nightingale, avagy a tegnapi dal belevándorolt akkordostul-szövegestül az ujjaimba (ezek megint fájó gitár-ujjak), meg a fejembe. Ezzel keltem reggel.
Mondás: Attól, hogy őszinte vagy, nincs jogod olyat cselekedni, amivel bántasz másokat.
Akkor most inkább ne legyek őszinte... vagy hogy van ez?
Komolyan szeretném tudni. És ez nem a stílusbeli bunkóság / őszinteség kettőse, hanem amikor tényleg bántasz valakit, akárhogy is cifrázod a mondandód. Na AKKOR mi a helyzet?
2 megjegyzés:
ha tényleg választ szeretnél, az én véleményem: a szeretet irányítsa az igazságot, az legyen a mércéje még az igaznak is.
:)
C
Nagyon nehéz a pillanat izgalmain felülkerekedve tisztán látni és okosan élni és jókor szólni. Igen, egyetértek az előttem íróval: a szeretet segít (a valódi)
Megjegyzés küldése