2012. július 22., vasárnap

A második napon...

Felkeltünk, Dáviddal korábban, mint a társak. Ez jó alkalmat adott az idő kihasználására – Dávid kínai tévécsatornát nézett, én edzettem egy finom mennyiséget, majd alaposan megizzadva és kipirulva jéghideg vízzel – mert akkor még nem tudtuk, hogy van más is – hajat mostam, lezuhanyoztam, helyre tettem magam szépen.

10 óra után mentünk le végül reggelizni, és bár hivatalosan csak fél 11-ig volt időnk, szerencsére nem űzött el minket senki. Nem is tartott túl sokkal tovább a reggeli, mint egy fél óra. Voltak ám finomak: tojáslikőrös joghurt, valamilyenlikőrös croissant, főtt tojás, sajt, müzli a jobbik fajtából stb. stb. – pár dolgot el is tettünk napközbenre, hogy az ebédet eképpen pótoljuk.

Matyi rájött, hogy melegvíz  mégiscsak van, csak éppen be kell üzemelni a bojlert rendesen. Kicsekkoltunk, a sok csomag szépen lekerült a kocsiba, mi meg kikerültünk Prága utcáira. Volt némi abszint-vásárlós próbálkozása a csapatnak, ami a drágaság miatt aztán meghiúsult. Én közben találtam két koronát, meg egy szép templomot.

Nosza, Fő tér, óratorony, törpék mászkálása délben, trombitaszó, tapsoló és mozdulni alig-alig akaró embertömeg. Utána némi elkeveredés a vécénél, majd boldog egymásratalálás és felmenetel a torony tetejére, panorámanézni. Hiperkevés hely, sok lépcső, szerencsére a lustábbaknak volt lift. Zenészek a Fő téren, Mordor fekete tornya sem volt messze – bár annyira mégis, hogy csak némi fagyibevitel ellenében volt energiánk eljutni odáig. Leszívja az ember erejét a sötét oldal, nincs mit tenni…

Majd meg a Károly-híd, ezúttal fényes nappal, és felfele, finom emberpróbáló emelkedőkön, a várba, ott meg a hatalmas, monumentális, lélegzetelállító templomba. Mondjuk a belső részének alaposabb megtekintéséhez már fizetni kellett volna, de így is nagy volt, minden tekintetben.

Végül kacskaringós utcácskákon át le a – ki hinné – Károly-hídhoz, némi szokásos tömegnyomor és már ott is voltunk a hotelnél, ahol a kocsi addig parkolt. A recepciós úrfi szépen kifarolt a nem kicsit szűk átjárón, és alapos időcsúszással Kutna Hora felé vettük az irányt. Az időjárás is ekkortájt kezdett szép esőssé válni, meg a GPS is furára vette a figurát – néámi kerengés után aztán csak meglett az a Kutna Hora felé vezető tábla. Szakadó esőben a frizura már rég nem tart, de a lelkesedés igen. Csonti-templom, tele emberi csontokkal: csillárként, címer-formában, piramisként felhalmozva, angyalkákkal a tetején. Hát jó, érdekes ízlése van egyeseknek.

Az igazi meglepetés eztán érkezett, mikor kiderült, hogy a 2 órásnak becsült távolság Münchentől valójában majdnem 5 órás. És még a Tesco-ba is bementünk, kellett a táp. Az út esős volt, Dávid a vezetésben egyre fáradtabb, a benzin egyre kevesebb, ezért azt tewrveztük, hogy még a német határ előtt tankolunk. ÉS mire észbe kaptunk, már át is léptük. Aztán szépen közeledett a mutató a veszélyesen kevés benzint jelző piros csíkok felé… elérte… és egy idő után a hiperveszélyesen kevés benzint jelző fénypontocska is kigyulladt. Mi meg begyulladtunk, hogy mi lesz. Az lett, hogy mentünk, mendegéltünk az autópályán, a szakadó esőben, megevett a köd, meg a felhők, meg némi aggodalom is. A túloldalt már több benzinkút is feltűnt, a mi oldalunkon egy se. Némi pánik, némi kockázatos manőverek és idegroncsoskodás után aztán Regensburg északi részén (a vészjelző lámpa akkor már másfél órája riogatott) leltünk egy kutat, 1,69 eurós benzinárral. Nem baj, jó az, jó volt akkor már nekünk minden.

Mellesleg egy festői naplemente is kijutott, szép elköszönésképpen Csehországtól – csak ezek az izgalmas részek valahogy jobban belevésődtek a fejembe.

A legfélőbb mégsem a benzin volt, hanem hogy még telefonon tájékoztattak: a hotel-diákszálló, ahol helyet foglaltunk, bizony rég törölte a foglalást, és ha szerencsénk van, akkor kaphatunk csak ott szobát. Meggyüvénk hát Münchenbe, fél 12-kor a beígért este 7 órai érkezés helyett, némi szorongással beménénk a szállóra – és fél óra múlva ím: lőn szállás, parkolóhely, nincs is törölve semmi, még pizza is van 4,50 euróért. Le is csusszant egy, így a nap végére, csöppet sem diétás módón, de annál jólesőbben.

Most itt vagyunk, a szobában, ahol emeletes ágyak vannak, meg két idegen. A Matyi nevű egyén alig tudta abbahagyni a csuklást – valószínűleg utóbb mégis siekrült neki, mert már nem hallom a fojtott vihogást a paplan alól. Dávid rengeteget vezetett, és valahol meg is fázott. Én… én szépen elmegyek aludni – most, miután begépeltem ezt a tirádást. És még vissza is fogtam magam – direkt nem kötöttem rá a laptopot a kábelre, hogy az akku lemerülésének veszélye fegyelmezze az írásmennyiséget.

Még két dolog – mai mondások:

  1. Elfáradunk, megszomjazunk, egy kis kocsmába bedzsallunk – glutty. Mai költés, valami gyerekdal mintájára.
  2. „Ahol vár van, ott nem biztos, hogy benzinkút is van…” – megjegyzés tőlem, midőn épp nagyban vadásztuk a benzinkutat, a többiek meg valami várat kezdtek el fürkészni egy domb tetején. Fő a gyakorlatiasság…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése