Felkeltünk,
Dáviddal korábban, mint a társak. Ez jó alkalmat adott az idő kihasználására –
Dávid kínai tévécsatornát nézett, én edzettem egy finom mennyiséget, majd
alaposan megizzadva és kipirulva jéghideg vízzel – mert akkor még nem tudtuk,
hogy van más is – hajat mostam, lezuhanyoztam, helyre tettem magam szépen.
10 óra után
mentünk le végül reggelizni, és bár hivatalosan csak fél 11-ig volt időnk,
szerencsére nem űzött el minket senki. Nem is tartott túl sokkal tovább a
reggeli, mint egy fél óra. Voltak ám finomak: tojáslikőrös joghurt,
valamilyenlikőrös croissant, főtt tojás, sajt, müzli a jobbik fajtából stb.
stb. – pár dolgot el is tettünk napközbenre, hogy az ebédet eképpen pótoljuk.
Matyi rájött,
hogy melegvíz mégiscsak van, csak éppen
be kell üzemelni a bojlert rendesen. Kicsekkoltunk, a sok csomag szépen
lekerült a kocsiba, mi meg kikerültünk Prága utcáira. Volt némi
abszint-vásárlós próbálkozása a csapatnak, ami a drágaság miatt aztán
meghiúsult. Én közben találtam két koronát, meg egy szép templomot.
Nosza, Fő
tér, óratorony, törpék mászkálása délben, trombitaszó, tapsoló és mozdulni
alig-alig akaró embertömeg. Utána némi elkeveredés a vécénél, majd boldog
egymásratalálás és felmenetel a torony tetejére, panorámanézni. Hiperkevés
hely, sok lépcső, szerencsére a lustábbaknak volt lift. Zenészek a Fő téren,
Mordor fekete tornya sem volt messze – bár annyira mégis, hogy csak némi
fagyibevitel ellenében volt energiánk eljutni odáig. Leszívja az ember erejét a
sötét oldal, nincs mit tenni…
Majd meg a Károly-híd,
ezúttal fényes nappal, és felfele, finom emberpróbáló emelkedőkön, a várba, ott
meg a hatalmas, monumentális, lélegzetelállító templomba. Mondjuk a belső
részének alaposabb megtekintéséhez már fizetni kellett volna, de így is nagy
volt, minden tekintetben.
Végül
kacskaringós utcácskákon át le a – ki hinné – Károly-hídhoz, némi szokásos
tömegnyomor és már ott is voltunk a hotelnél, ahol a kocsi addig parkolt. A
recepciós úrfi szépen kifarolt a nem kicsit szűk átjárón, és alapos
időcsúszással Kutna Hora felé vettük az irányt. Az időjárás is ekkortájt
kezdett szép esőssé válni, meg a GPS is furára vette a figurát – néámi kerengés
után aztán csak meglett az a Kutna Hora felé vezető tábla. Szakadó esőben a
frizura már rég nem tart, de a lelkesedés igen. Csonti-templom, tele emberi
csontokkal: csillárként, címer-formában, piramisként felhalmozva, angyalkákkal
a tetején. Hát jó, érdekes ízlése van egyeseknek.
Az igazi
meglepetés eztán érkezett, mikor kiderült, hogy a 2 órásnak becsült távolság
Münchentől valójában majdnem 5 órás. És még a Tesco-ba is bementünk, kellett a
táp. Az út esős volt, Dávid a vezetésben egyre fáradtabb, a benzin egyre
kevesebb, ezért azt tewrveztük, hogy még a német határ előtt tankolunk. ÉS mire
észbe kaptunk, már át is léptük. Aztán szépen közeledett a mutató a veszélyesen
kevés benzint jelző piros csíkok felé… elérte… és egy idő után a
hiperveszélyesen kevés benzint jelző fénypontocska is kigyulladt. Mi meg
begyulladtunk, hogy mi lesz. Az lett, hogy mentünk, mendegéltünk az autópályán,
a szakadó esőben, megevett a köd, meg a felhők, meg némi aggodalom is. A
túloldalt már több benzinkút is feltűnt, a mi oldalunkon egy se. Némi pánik,
némi kockázatos manőverek és idegroncsoskodás után aztán Regensburg északi
részén (a vészjelző lámpa akkor már másfél órája riogatott) leltünk egy kutat,
1,69 eurós benzinárral. Nem baj, jó az, jó volt akkor már nekünk minden.
Mellesleg egy
festői naplemente is kijutott, szép elköszönésképpen Csehországtól – csak ezek
az izgalmas részek valahogy jobban belevésődtek a fejembe.
A legfélőbb
mégsem a benzin volt, hanem hogy még telefonon tájékoztattak: a
hotel-diákszálló, ahol helyet foglaltunk, bizony rég törölte a foglalást, és ha
szerencsénk van, akkor kaphatunk csak ott szobát. Meggyüvénk hát Münchenbe, fél
12-kor a beígért este 7 órai érkezés helyett, némi szorongással beménénk a
szállóra – és fél óra múlva ím: lőn szállás, parkolóhely, nincs is törölve
semmi, még pizza is van 4,50 euróért. Le is csusszant egy, így a nap végére,
csöppet sem diétás módón, de annál jólesőbben.
Most itt vagyunk,
a szobában, ahol emeletes ágyak vannak, meg két idegen. A Matyi nevű egyén alig
tudta abbahagyni a csuklást – valószínűleg utóbb mégis siekrült neki, mert már
nem hallom a fojtott vihogást a paplan alól. Dávid rengeteget vezetett, és
valahol meg is fázott. Én… én szépen elmegyek aludni – most, miután begépeltem
ezt a tirádást. És még vissza is fogtam magam – direkt nem kötöttem rá a
laptopot a kábelre, hogy az akku lemerülésének veszélye fegyelmezze az
írásmennyiséget.
Még két dolog –
mai mondások:
- Elfáradunk, megszomjazunk, egy kis kocsmába bedzsallunk – glutty. Mai költés, valami gyerekdal mintájára.
- „Ahol vár van, ott nem biztos, hogy benzinkút is van…” – megjegyzés tőlem, midőn épp nagyban vadásztuk a benzinkutat, a többiek meg valami várat kezdtek el fürkészni egy domb tetején. Fő a gyakorlatiasság…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése