Ágival ketten voltunk ma, és mindjárt vidámabb lett valahogy a hangulat (pedig nem negatív a főnök, csak kissé hajt, mint azok a bizonyos ferdeszeműek...). Néztünk operett-stílusban éneklő pofákat (Il Divo, nem nyomják ám rosszul, ITT ni), megmutattam neki, hogy kell angolul válaszolni egy e-mailre, hogy kell PDF-Escape nevű programmal árulkodó emblémákat törölni leendő katalógusokból (ezek már most is katalógusok persze, csak nem a cégeink tulajdonában, hehe), és persze hogy lehet Youtube-ról letölteni koncertfelvételeket. Valahogy nem óhajt belőlem kiveszni a tanár... dehát ne is várjunk mást, nem? DE.
Aztán a papírnak szánt óriás kukában kerestem a főnöknek egy olyan borítékot, amit véletlenül kidobtam, pedig a bemutatása 12 eurót ért volna neki... de nem lett meg. Helyette találtam egy hattttalmas adag árcímkét szűzi mivoltában (ár nélkül), és hozzá "nyomatót" is (amivel az üres cetlire rányomtatják az árat, aztán a cetlit rányomják az árura).
Amikor pedig eme remek kis kukázásból ismét a civilizáció küszöbére léptem, nem túl civilizált körülmények fogadtak: sötét fellegek, egy közepes nyári zápor, némi fuvallat, pár kósza villám... egy kis bimmbumm is hozzá, hogy hangulatos legyen. A nap próbálkozott magának utat törni, de a szivárványos sétálás ezúttal elmaradt. Helyette zummmmm, beindult a zápor, ömlött, mintha dézsából öntötték volna, az erőssége piros nyomot hagyott a bőrömön, s ha ez nem lett volna elég, kisujjkörömnyi méretű (= borsószem) jegeket is kaptunk hozzá. Egy srác öt perccel az utcára szabadulásom után odanyújtotta az ernyőjét, de mondtam, hogy ennek már annyi. Petőfi ürgéi ázhattak így el abban a bizonyos versben... de ilyen jól nem esett nekik, az biztos! Aztán meg győzhettem elviselni a furcsálkodó pofázmányokat, hogy csurom vizesen mit vigyorgok, mint a vadalma. Nem tudják ezek, milyen jó ilyen mértékben elázni. Kivéve az alkoholistákat...
Most meg pakolás van, Dávid meg rám vár, úgyhogy megyek is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése