2012. július 25., szerda

A tegnap meg a ma

Persze megint időcsúszásban vagyunk, mert miért is ne... lássuk azt a 24-ét előbb.

Reggel nem volt egyszerű kicsekkolni, de sikerült. Csak épp a fénycsináló gomb keresése közben a lépcsőházban becsöngettem a szomszédhoz... Hoppá. Kivágtam magam, hogy csak meg szeretnénk érdeklődni, nem zavarja-e a rengeteg csomag az ajtaja előtt, amitől se ki, se be. Mondta, hogy nem, utána indult is, jól elbeszélgettünk, hogy ő épp Ausztriába megy koncertezni - Mozart, Beethoven és egyebek műveit adják majd elő.

Aztán bepakk a kocsiba, és vissza a hotelhez, mert Dávid benthagyta a frissen szerzett fehér kalapját a szobában. Hölgy felhívása, kalap beszerzése, parkolás újfent. Irány a piac, mivel éhesen ott reméltünk valami harapnivalót találni. Leletünk egy kisebb bódét, a kezdeti tartózkodás után hamar meg is kedveltük. Isteni forró csoki (tömény, sűrű, finommmm), remek kávé, péksütemények, Dávidnak kebab sonkával és rucolával. Ha már ott voltunk, szét is néztünk a jobbára női ruhákat árusítók között, Gabi vett is pár cuccot pár jóembernek. Mi meg két műanyag tálat, amire így utólag visszanézve mégsem lesz szükség. Majd legközelebb.

Utána búcsú a piactól, irány a Como-i tó, meg az a fogaskerekű jellegű valami a partján. Kissé olcsóbb volt a fölmenetel, mint Svácjban lett volna (4,10 euró kb. fejenként), nem is hezitáltunk soká. Fent remek kilátás fogadott, meg jópár sétálóút kínálta magát vígan, hogy "Na gyertek csak, gyertek!". Az egyik, ami egy kilátóhoz vezetett föl, különösen csalogatónak mutatkozott, el is indultunk. Az út aztán egyre kacskaringósabb lett, egyre meredekebb... némi csúszós kövek is csatlakoztak itt-ott... Sajnos az efféle mulatság bennem dacos tüzet szít, hogy "No megállj csak!" - neki is lendültem felfelé, magam mögött hagyva a többieket, néhol ugyan még várva kicsit, a végén már inkább csak törtetve előre. Dávid lélekszakadva ért utol, hogy lehet, a társak föl se jönnek, fogy az idő, fél háromig szól a parkolójegy. Na, csak fölértek a végén, négyesben másztuk meg a kilátót, immár 923 méter magasan. Leírhatatlan kilátás, jobb meg sem próbálkozni vele. Utána rongyolás lefelé, persze pont lekéstük az épp induló fogaskerekűt. Negyed óra várakozás, fagyi - csudafinom... majd lefele menet némi idegesség, vajon megvan-e még az autó? Egy órát késtünk a parkolójegyhez képest - és lőn a nagy semmi, se büntetőcetli, se kerékbilincs. Huhh. Indulás a következő szállás felé, ismét Dávid vezet. Nem olcsóak ezek a fizetős kapuk, mire ideértünk, a jelenlegi szállásunkra, vagy 26 eurót perkáltunk ki.

A szállás megfelelő, olyannyira, hogy maradunk még egy éjszakát, nem kempingezünk. Macerás lenne... 

Naplemente előtt értünk le a partra. Homok, nyugágyak, és kb. sehol senki, ameddig a szem ellát. Pedig nem fizetős, nem mocskos, minden szép és jó, a hullámok símogatóak, a naplemente festői volt... válság van, na. Este aztán elmentünk egy helyi étterembe, ahol rajtam kívül mindenki helyi specialitásokból csemegézett - hal, polip, másik fajta polip, rák, kagyló. Brrrr. A pincér majd összeszégyellte magát, mert Matyi sikeres felvételije alkalmából olyan exkluzív bort sikerült rendelni, ami nem volt a háznál. Minden bőségesen jutott, kitűnő minőségben... mondjuk ára is volt, bár Gabiék szerint nem drága az a 30 000 forintnak megfelelő összeg, ami kiment.

Még éjjel is megnéztük a tengert, de a sötétben már nem sikerült olyan szép kagylókat gyűjteni, mint naplementekor.

Most meg már 25-e van, túlvagyunk egy bőséges reggelin, és épp megyünk le a partra. Csak előbb még fel kell kelteni Dávidot.... merthogy az olasz tévéadók hihetetlenül izgalmas műsorán szépen elaludt az ágyon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése