Az a jó ebben a blogban, hogy míg engem tökéletes szószólójává tesz önnön magamnak, mindenki mást elnémít. Ergo, ha kérdezek valami súlyosat, kb. tuti, hogy válasz nélkül maradok. És így nekem kell döntenem. Hát jusztse. A nagy vívmány, amit tegnap kitaláltam, az lett, hogy megmutattam a blogbejegyzést a hazaeső Dávidnak. Éssss ennyi. Tényleg ennyi. Bosszúszomjas énem szerencsésen külföldre (vagy haza??) távozott, itthagyva egy pipogyát, akivel legalább lehet beszélni, és közben épen marad a tányérkészlet is.
Ma pedig: reggel szivárvány felé sétáltam, gyönyörűen köszöntötte a hétfőbe igyekvőket. Lefotóztam, amilyen kacéran ívelt a hegyek fölött, biztosan nem bánta.
Délután a kelő holddal értem haza - ez még jónak számít, elvégre kéklett az ég. Bent hepaj volt, sok telefonálással, és a sok-hűhó-semmiért című előadás munkahelyi adaptációjával. Idehaza... készül a nagy mű, igen, a sötő süt, az alkotók gépeznek. Nem költői, de igaz...
Máglyarakás, szintén az első-készítéses kategóriából. Ketten dobtuk össze, így lesz kész fél óra múlva.
1 megjegyzés:
Én örülök, hogy így döntöttél - mármint a bosszút illetően - és remélem ez a csendes megnyilvánulás talán gondolatébresztő.....:) :) :)
Megjegyzés küldése