2013. április 4., csütörtök

búj, búj, pajdagógosz néni

Elébújt ma belőlem megint, ki tudja, hányadszorra, újult erővel, természetesen. Nem arról van szó, hogy magyarul tanulunk. Ezúttal a számítógép volt soron.

Egyszer már írtam is erről, amikor téma volt. Úgy háromnegyed éve lehetett, amikor első ízben megmutattam a benti kollégáknak a Print Screen, avagy a német Druck gomb használatát, mint olyant. Talán ezzel értem el első sikereimet is, mint kockafej... legalábbis öregbített a hírnevemen, az biztos.

Most pedig ugyanez volt a feladat. Ági persze tudja kezelni, mert anno írt egy szép kis listát a teendőkkel, és mivel többször is csinálta (elébb némi segedelemmel, majd már egyedül is), neki megy. A főnök ellenben... a listáját valamerre eltökkinttette. Dehát nem is a lista a lényeg, hiszen leírt parancsot tud követni sokmindenki, hanem maga a gyakorlás, és a művelet átlátása. Ez pedig nem volt meg, és emiatt kicsit később jöttem el a munkahelyemről.

Megcsináltunk közös erővel három-négy képpel a varázslatos Druck, Paint, Bearbeiten, Speichern lépésekből álló képelmentést, minthogy lényegében erről van szó - olyan kép megszerzéséről, amit a tulaj a netről nem akar odaadni. A gonosz... hát nem? És ha nem adja, mi bizony elvesszük. Ha tudjuk, hogy kell... És mivel valami hihetetlen módon sikerült aláásnom a főnök önbecsülését (ez neki segítség nélkül nem megy, pedig már meg lett mutatva blablabla), kénytelen voltam kiköszörülni a csorbát. Nem volt könnyű, de sikerült, és a nyolcadik képet már egyedül sikerült lementeni, módosítani, kivágni-beilleszteni-elmenteni. Lehet, hogy az egész valami banálisan gyerekesnek hangzik, de ez igenis hatalmas sikerélmény. Neki, és valljuk csak be férfiasan, nekem is.

Ezenkívül majd kiköptem a tüdőmet a vonathoz futás miatt, de elértem. És tanultam egy rakat bécsi szót. És a végén még én fogok szódolgozatot írni. Jáááj.

Az ebédidő pedig olyan témákkal kecsegtetett, mint dundungolyó, állatkínzás, emberboncolás. Mikor ragyogó szemmel, és gyanús lelkesedéssel közöltem, hogy én úúúúúgy de úúúgy megnéznék már egy boncolást, valahogy érdekes lett a hangulat. De tegnap is az volt, mikor egy gyásztávirat megírásakor valahogy tinta fröccsent a papírra, és Ági körömlakklemosóval le akarta mosni, és minden teljesen kék lett. Megszakadtunk a röhögéstől (mivel helyzetkomikum volt, nem is tudnám visszaadni azt az élményt), pedig épp őszinte részvétünket akartuk kifejezni. Morbid, az a helyzet. Én elég gyakran keveredem morbid helyzetekbe. Biztos ez a hobbim.

Hmmm. Bár már biztos volt, Weöres nyugodtan jöhet még egyszer. Nem tudok szabadulni ettől a verstől. Ezer hála Katinak, amiért megismertette velem :)

És hála anak az elborult agyúnak is, aki finn-magyar nyevrokonságot vélt fölfedezni egy némileg metáááál (= hangos!) finn dalban. Muszáj megmutatni, mert visongva kacagtam rajta reggel. És ez nem sokszor fordul elő, sajnos.


 És ebből ki is szedjük szépen a napi igazat:

"A szent állat Mihályé, de Laura majma Lauráé."




1 megjegyzés:

Ben Dash írta...

A videó elég beteg.

Egyébként hasonló érdekességeken mi is szoktunk elmélkedni bent. Egyik nap viccként jött fel, hogy ha valamit rosszul csinálunk akkor az egyik ügyfél egymás mögé állít bennünket és átlövi egy lövéssel a lábunkat.

Aztán elgondolkodtunk, hogy tényleg lehetséges lenne-e ez. Természetesen ex-Afgán katonánk és in-office angol tanárunk, Brent felvilágosított (egy fél oldalas e-mailben), hogy bizony lehet, és sorolta is a követelményeket illetve golyó-típusokat.

Abszolút normális reggeli eszmecsere. ;)

Megjegyzés küldése