Ebből állt az egész nap. Kezdve ott, hogy a tíz órai időpontunk, aminek következtében máér háromnegyed tízkor ott toporogtunk a Vöröskereszt irodájában, fabatkát sem ért, mivel már toporgott ott másik húsz ember, és a behívás nem időpont szerint történt (noha jóanyám ezt az infót kapza még a telefonos bejelentkezéskor), hanem érkezési sorrendben.
Fél tizenkettő előtt jutottunk be, félkor ki. 6 perc volt, úgy lezavarták az egészet, mintha addig nem vehettek volna levegőt, míg kint nem vagyunk az ajtón. Megvan az elsősegély-vizsgánk, jók voltunk, kész. Mit kész... kimenetelünk után a frissen ismeretséget kötött egénekhez muszáj volt odamenni, magyarázni, ez lesz, az nem lesz, nyugi, semmi gáz... ahogy még a vizsga előtt is muszáj volt magyarázni, hogy ezt ÍGY kell, amazt ÚGY nem szabad, ilyen kötés, olyan fogás. Rajtam volt mindkét esetben vagy 10 szempár. Tanárlélek... így boldog. :)
Utána jóanyámtól búcsúzás, és irány a központi okmányiroda. Sorszám? Ja, azelfogyott, majd mindjárt kapunk újakat. És két óra várakozás, egy fotózás, egy csekkbefizetés, egy visszamenet. Még fél óra várakozás, ha már így belejöttünk. Utána a feketeleves: amit én vizsgaigazolásnak hittem, az csupán a vizsgalap... Igazolás úgy lesz belőle, ha elmegyek a Petzvál utcába. Szóval, mi sem egyszerűbb, mint a harminc fokos Budapesten nagy zacskóval (benne jénai üvegtálban étek) végigcaplatni a városon egy sose látott helyre, fél háromkor, noha a 14:10-es vonatot szerettem volna elérni... és noha háromig van ügyfélfogadás. Caplatás, nyevlógatás, odaérés, igazolás beszerzése, visszacaplatás, megvan.
Újabb, vég-sokk-ként nem találtam a csekkbefizetési bizonylatot... Ez azt jelentette volna, hogy állhatok be újra a sorba, még két óra várakozás, még négyezer HUF. És azután meglett a kis hamis - becsúszott az útlevelem lapjai közé.
Még negyed óra, és diadalittasan távoztam, hogy végre ennek is pontot tehetek a végére. SMS-ben fognak értesíteni, ha kész van a jogosítvány.
Nagy örömmámoromban rohamléptekkel vettem be a Keletit - öt perccel a vonat indulása előtt nekem még nem volt jegyem. Három perrcel az indulás előtt már volt.
Ugyanilyen mázlifaktorral sikerült elérni a Neustadt-ba tartó kis osztrák vonatot.
Mondanám, hogy ennyi a mese, de túlságosan fel voltam dobódva, és kitaláltam, hogy megtanulok valami finomat mára. És megtanultam, ezt:
http://www.youtube.com/watch?v=6YtAOgonukY
No ez nem én vagyok, de én is legalább ilyen jól nyomom ám. Költöttem hozzá egy plusz refrént, meg egy német átiratot a refrénnek. És kevesebb, mint egy óra alatt sikerült megtanulni. Büszke N-i, vidám N-i. És a kétkezes prüntyögés is fejlődik, már megy csukott szemmel is.
Ezek után beteszek ide egy ... khmm... éééérdekes verset. Valami vidámat szerettem volna, hát EZ lett belőle. Inkább gagyi, mint nem gagyi.
És egy bölcsesség a mából, amit két kamasz beszélgetéséből szűrtem át ide:
"Ha a keleti ember nyugatra jön, igazából mindegy, melyik országot látogatja meg, nincsenek akkora eltérések. Ha viszont egy nyugati megy Keletre, nagyon nem mindegy, melyik országban köt ki - ott jóval nagyobbak a különbségek.... Szeretném megismerni a keleti kultúrát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése