Lassan ébredezik a munkatársadalom, ma a DPD-s fuvaros srác is csak kávézni meg diskurálni ugrott be, csomag meg egy szál se jött, és az ügyfelek többsége is nem, vagy csak nagyon nehézkesen óhajtotta fölvenni a telefont. Munka így is volt, nem kell félni, magyarul beszélés is volt, meg nekem továbbképződés német-osztrákul. Oszt úgy elszégyelltem magam, hogy most hazajövetel után is még órákon át csak a bécsi dialektus szavait bújtam, míg most végül már a szemem akar leragadni, és nincs mit tenni... mivel ez a fő látószervem, hát engedek neki.
Verset apám ma kapott emailjéből idézek ide, mert szép. Úgy valahogy... fájdalmasan.
Rónay György - Hatvan utánra
Egy sivatagot kaptál
megművelésre.
Ásd föl,
fakassz vizet a kavicsokból,
hódítsd vissza a homoktól
a földet.
Éhezz,
szomjazz,
de sose csüggedj,
sose add föl magad.
Már készülődnek valahol
a madarak,
melyek jövendő erdeid
lombjaiban akarnak énekelni
Egy sivatagot kaptál
megművelésre.
Ásd föl,
fakassz vizet a kavicsokból,
hódítsd vissza a homoktól
a földet.
Éhezz,
szomjazz,
de sose csüggedj,
sose add föl magad.
Már készülődnek valahol
a madarak,
melyek jövendő erdeid
lombjaiban akarnak énekelni
Mondásnak pedig Dávid mai bölcs felismerését osztom meg, mivel amilyen velős, annyira igaz is:
Az embernek nem azzal kellene foglalkoznia... amit szeret csinálni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése