2013. május 2., csütörtök

Éjjjjenn mááájusss elseje - elseje!

Fenemód tartalmas nap volt, mostanság érünk a végére. Reggel kis idegességet követően sikerült elnyargalni a pályaudvarhoz, megvenni a jegyeket (fájó összegért, node egyszer élünk), elvergődni (előbb majdnem nem-leszállással, utána fals leszállás utáni gyors korrekcióval) Bécs központjába, megnézni a kedvenc parkjaimat, a csuda-játszóteret a gátszerkezettel, a kacsás tavakat, az Arsenal ágyúit, végül beszédbe elegyedni egy gazdival, akinek a kutyája Dávid szendvicsére vetett szemet, de nem kapott. 

Utána hosszas telefonálgatás eredményeképp eljutottunk a 69-es busz megállójááig, onnan pedig jó nagy kerülővel Simmeringbe. Főnököm és párja által össze lettünk szedve, és mentünk. Szép házak, hopp, vonuló tömeg. Fordított magyar zászló, amiről kiderült, hogy iráni. Rengeteg ember, piros lufik, piros ruhák, piros midnenek. Ez a nap tipikusan az SPÖ párt napja, a többi ilyenkor alig rúg labdába. Hatalmas tömeg a Karl Marx-téren a városháza (tanácsháza????) előtt, másfél órán át vonuló tömeg, csinnadrattával, transzparensekkel, táblákkal, lufikkal, épp csak a mazsorett kisleányok hiányoztak. Végül beszédek a nagyfejesektől: képviseltette magát több neves politikus is. A Faymann-féle beszédbe újra és újra belekurjongattak-belekántáltak valami provokátor személyek, de azért kivágta a rezet az elnök úr, nem kell félni. Az első sorból hallgattuk végig, néha még bele is lógtunk a kamerák kereszttüzébe.

Összességében azt kell hogy mondjam, megijesztett ez a propaganda-dolog. Nem kéne már naivnak lenni, és olyanokat hinni, hogy a háború előtti állapotokat nem ismétlik meg a pártok, mert kérem, megismétlik, és ugyanúgy sarkító, szemfényvesztő, demagóg, ökölrázós, mi vagyunk a jók, hozzánk csatlakozzatok-jellegű megnyilvánulások voltak, mint régen. Amikor még nem is éltem, ugyebár.

Bölcselet: az ember öregszik, és tán bölcsebb is lesz, de az emberiség fejlődésmentes formáció. Ez van, bár fájó igazság.

Versnek azt a kettőt teszem be, amiket a végén énekeltek: németül. A munka dala, és az Internationale. Az egyiknek a magyar változata is megvan, itt ni.

Amit végképp nehéz volt megemszteni, az az, hogy itt az emberek, hangosan, büszkén, a legerősebb, vagy legalábbis az egyik legerősebb párt óvó árnyékában vonulgatnak a piros zászlójukkal és kántálják azokat a jelszavakat, amikért Magyarországon minimum meghurcolás jár. Még kiállításon is voltunk utána, ahol mindenféle filmek mutatták be, hogy épültek tanácsi lakások (65 000 darab), az épületek a mai napig megvannak... a kiállítás maga pedig a régi nagy mosodában található. Előtte azért ettünk is, és betanítottam Angela-nak a poharas dal ritmusát. Ügyes volt, megtanulta egy-kettőre. De azért testületileg leakadtak, hogy mit csinálok azzal a műanyag pohárral.

Utána pedig Prater. Hatalmas park, telenyomva vidámparkos kellékekkel, melyekből párat ki is próbáltunk. Fotó egy készült, az is a főnökéknél maradt, node holnap csak megkapom...

Pörgettyűn voltunk (magaslati levegős ringlispíl), meg az óriáskeréken, és Dávid meg Angela egy hullámvasúton is. A főnökkel nem mertük most bevállalni.

Zárásként egy kiadós vacsora, sörrel, fotókkal, ahogy kell, és egy nem kis tűzijáték dukált. Holnap a főnöknek dolgozat, Dávidnak az első munkanap... szép lesz ez is. Igazából a ma lesz a holnap tegnapja, mivel elmúlt éjfél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése