2013. május 13., hétfő

Amire akarunk

Arra szánjuk az időt. Meg amivel pénzt lehet keresni, ugye. Ennek okán a mai nap szorgos munkavállalással telt (Dávid még extra német tanfolyamon is volt), utána pedig még szorgosabb semmittevéssel. 

Lassan, de biztosan emésztjük a rajzfilmsorozatot. Közös programnak egyelőre ez kis megteszi. 

A főnökkel voltam ma házat nézni Mödlingben (elkísértem, ha már eldumáltuk az időt hatig... na jó azért dolgoztunk is). Meredeken drága egy ilyen ház, és hozzá még elég lepukkant állapotú is. Ha tip-top lenne, biztos még többe kerülne, mint 400 000 euró. Én nem akarok Ausztriában házat... egy élet is kevés hozzá. Meg aztán minek?

Nos. Ezenkívül téma volt ma, hogy az állatok ismerhetik-e a bolgodság, vagyis inkább az öröm érzetét, és hogy az embernek jobb-e, vagy az állatnak. Pl. egy ölelés nagyon sokat jelenthet, de ha egy anakonda az adományozó, akkor azt inkább csak-csak kihagyná mindenki, nem?

Az biztos, hogy állat ilyet írni nem tud. Csak ember. Abból is milyen kevés... 
 És ahogy a finn-szülött, de orosz-családsarj-Arcadi megjegyezte a múltkor, Puskint csak eredetiben érdemes olvasni. Nekem most nem jár ki efféle luxus, marad a magyar nyelv vigasza.

Amit még mára elgondoltam: tudni kell adni, de elfogadni is. És még jobban kell tudni, hogy amit adunk, nem egészen mi vagyunk (hacsak adott esetben nem magunkat adjuk). Ekképp amikor valamit visszautasítanak, az elsősorban nem nekünk kell hogy szóljon, hanem a visszautasítás tárgyának - magunkra venni szerintem kishitűség és hamis önigazolás, olyan sebek nyalogatása, amik valójában nincsnek ott.

(Mielőtt bárki kérdezné - gőzöm nincs, hogy került ez most ide - szerintem régebbi érlelmény, most érett be; konkrét apropója nincs).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése